Osztályterem a kamionban

A valóságot csak az ott élőktől tudhatjuk meg
Kiskegyed különszám, Világjárók
2019.07.09.
Magazinmegjelenés

Szabó Nóra (31), fejlődő országok szakértő, szabadidejében jógaoktató. Első diplomáját itthon, nemzetközi tanulmányok szakon, európai integráció szakirányon szerezte.

Bejárta Délkelet Ázsia több országát. Szegénységcsökkentési projektek munkatársaként 3-12 hónapot töltött több helyen: terepen, sokszor önkéntesként.  Más szemmel látja a fejlődő világot, mint azok a turisták, akik szervezetten, 1-2 hetet töltenek az európai ember számára egzotikusnak látszó vidékeken.

Több fejlődő országban jártam – mondja Nóra -, például Srí Lankán és Indiában is. Projektjeim közül a legfontosabbnak mégis Vietnámot és Madagaszkárt tartom.

Főszezonban turista hajó
Egy svájci üzletember finanszírozásával - 10 éve elindított - vietnámi alapítványhoz kerültem. Hihetetlen, hogy mennyi programot sikerült elindítanunk és sikerre vinnünk ez alatt a kicsit több mint egy év alatt. Kedvenc programom a mobiliskola volt. Felismerve a számítástechnikai oktatás fontosságát, kamionokat rendeztünk be kinyitható osztályteremként, ahol laptopok várták a gyerekeket. Előbb a tanár vett részt a képzésén, ami gyakorlatorientált felhasználói ismereteket adott. Például: farmerként hogyan nézze meg a piaci árakat, miként értékesítse a sajátját. Majd a gyerekek is végig csinálták a 3-4 hónapos kurzust, melynek végén - ha sikeres vizsgát tettek -, államilag elismert bizonyítványban részesültek. A használt laptopokat nagy számítástechnikai cégek adományozták. A legtehetségesebb tanulók később gyakornoki programra is jelentkezhettek. Szerettük volna, hogy a projekt fenntartható legyen, az alapítvány szociális vállalattá alakuljon. Az oktatási programot például úgy fejlesztettük tovább, hogy a kamionok mellett már egy hajót is béreltünk, ami főszezonban turista hajóként funkcionált, az év többi részében pedig osztályteremnek berendezve, a Mekong delta elhagyatott részein a gyerekek oktatását biztosította.

Víz és áram nélkül
Madagaszkár természetvilága csodás, de a szegénység elképesztő. A hozzávetőlegesen 22 milliós lakosság 92 százaléka él napi kevesebb, mint 2 dollárból, 75 százalékuk pedig napi 1 dollár alatt. Északon egy Maventibao nevű faluban, egy amerikai veterán katona által alapított szervezetnél kapacitásfejlesztésen dolgoztam, illetve az iskolában a gyerekeknek franciáról angolt tanítottam, és az ingyenes egészségügyi ellátást biztosító klinikán segédkeztem. Egyik sem volt egyszerű, mert az iskolában eszköz-, a klinikán pedig jelentős gyógyszerhiány uralkodott, csak adományokból működtek. Olyan betegséget láttam, amiről itthon nem is hallottunk. Ugyanakkor a gyerekek tudásvágya és a sok csillogó szempár minden nap új erőt adott. Sokszor hálával gondoltam a saját helyzetemre: milyen szerencsések vagyunk mi itthon!
Délen más munkám volt: a Madagaszkári Tengervédelmi Intézet egyik környezetvédelmi kutatásához járulhattam hozzá, ami a fajok védelmére koncentrált, ugyanakkor közösségfejlesztéssel és oktatással is foglalkoztunk. Mindkét helyen folyó víz és áram nélkül, bambusznádból épített viskóban laktam. Megtanulhatunk bármit, a valóságot mégis csak az ott élő emberektől tudhatjuk meg.  Őket kell meghallgatni, hiszen ezekben a programokban az ő életminőségükön szeretnénk javítani.

Legyünk nyitottak
Többször átértékeltem a saját helyzetemet, tisztult az értékrendem és nőtt az empátiám. Szembesültem azzal, hogy mikortól nevezhető valami problémának, de azzal is, hogy mennyire kevés elég a boldogsághoz, ha az ember a szívében boldog.
Ahhoz, hogy egy országot megismerjünk nem elég a turista-nevezetességeknél leragadnunk, fontos, hogy a helyi emberekkel is kapcsolatba lépjünk. Érdemes kicsit kimozdulni a hotelből, megkeresni azokat helyszíneket, ahol a helyiek nap mint nap megfordulnak - iskola, buszpályaudvar, piac -, hogy az  emberek életébe is egy csöppnyi betekintést nyerjünk. Remek képet ad, a helyi busz, vonat is, főleg akkor, ha hajlandóak vagyunk nem az első osztályon utazni. Legyünk nyitottak a megszokottól eltérőre, hiszen az utazást pont ez a változatosság teszi izgalmassá és érdekessé.

A keleti ízeket nagyon szeretem – különös tekintettel a thai és az indiai konyhára -, és képes vagyok nagyon csípősen is étkezni. A Thaiföldön és Vietnámban töltött 1-1 év hatására sót szinte alig használok, de az egzotikus fűszereket annál jobban kedvelem.

Hiszek a kristályok különleges erejében és előszeretettel viselem is őket, éppen a napi megérzésem szerint. Larimar kövekből készült fülbevalóm van például a Dominikai Köztársaságból, amit, ha a kezembe veszek, mindig szép emlékeket juttat az eszembe. Mégis elmondhatom: ritkán vásároltam emléktárgyakat. Olyan életre szóló  élményekben volt részem, melyeket biztos, nem felejtek el.

Saját bőrömön tapasztaltam
A harmadik világ jobban érdekelt. Több fejlődő országban jártam (pl. Srí Lankán, Indiában) és a szegénység ellenére mindig lenyűgözött az emberekben lévő tisztaság és a természet közeli életmódjuk. Ugyanakkor különös kíváncsisággal figyeltem a nők és a gyermekek helyzetét. Hat éves koromtól kezdve Édesanyám egyedül nevelt, és láttam, hogy ez mit jelent egy nőnek itthon. Foglalkoztatott, hogy mindez más-e egy idegen kultúrában. Talán ez a megtapasztalás vezetett oda, hogy első szakdolgozatomban a hindu nők helyzetét vizsgáltam a függetlenség utáni Indiában. Mivel mindig is az emberek segítése vonzott, Hágába jelentkeztem fejlődő országok tanulmányokra. Ezzel a döntéssel igazi kulturális olvasztótégelybe csöppentem: az évet 202-en kezdtük 54 országból. Öten voltunk Európából és az USA-ból, a többiek mind a világ valamely távoli elmaradott részéből jöttek. Számomra minden évfolyamtársam és tanárom egy-egy esettanulmány volt, elképesztő történettel a háta mögött. Nem volt könnyű dolgom, mert ez egy felnőttképzésnek minősülő program, és én voltam a legfiatalabb 22 évesen. Sehogy sem értették, hogy egy szőke lány, aki egy számukra gazdag országból jött, mit akar az ő világukban tenni. Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mit jelent az elszigetelődés, sokat kellett bizonyítanom, hogy ezt felülírjam, és az elfogadást is gyakoroljam. Óriási tapasztalat volt, rengeteg dolgot megértettem.

Beleszerettem a jógába
Egészen kicsi koromtól mindig sportoltam. Nagy szerelmem a búvárkodás, mellette futok, teniszezek, úszok, síelek is.
A jóga útján 18 éves koromban egy 10 napos indiai út indított el. Elkaptam egy gyomorbetegséget, itthon csak találgattak, nem igazán tudták diagnosztizálni. Felírtak két doboz antibiotikumot, aminek beszedéséhez sehogy sem fűlött a fogam. Alternatív megoldást kerestem. Ekkor még balettoztam és modern táncokat táncoltam.  A gyomorfájás miatt nem esett jól a táncóra, egyik ismerősöm a jógát ajánlotta. Agni jógára mentem el, és rögtön beleszerettem. A jótékony hatását saját bőrömön tapasztaltam, mert 2 hét alatt teljesen meggyógyultam, anélkül, hogy bármilyen gyógyszert beszedtem volna. A jóga az életem részévé vált, előbb a tánc mellett, majd fokozatosan átvette a vezető szerepet. Megalkottam a saját, Tropical Yogámat.