Tökéletesség nélkül is lehetsz sikeres!

Ér hibázni!
GLAMOUR, G-ÉLETSTÍLUS
2017.09.28.
http://www.glamour.hu/geletstilus/tokeletesseg-nelkul-is-lehetsz-sikeres-26428

Mindent pontosan úgy szeretnél, ahogy elképzelted és rosszkedvűvé tesz, ha a dolgok nem úgy történnek? Nem tudod befogadni mások bókjait, mert a fejedben az jár, hogy jobban, szebben is megcsinálhattad volna? Vagy nem tudod átélni azt az örömöt, amit az elért célok után lehetne érezned, mert nem pontosan úgy valósult meg, ahogy azt Te azt eredetileg elgondoltad?

Magadra ismersz?

Én, ha visszagondolok néhány évvel ezelőtti önmagamra, akkor a válaszom egy nagy IGEN. Sokat elmond, hogy hiába van két diplomám egyik diplomakiosztómra sem mentem el, mert azt már nem tartottam fontosnak. Nem tudtam átélni a sikert, a tökéletességhez mérve az eredményeimet mindig kevesebbnek láttam és nem értékeltem önmagam. Jó pár év önismeret kellett hozzá, hogy rájöjjek, hogy létezik az ’elég jó’ kategória és még több, hogy ebben is megleljem a siker örömét. Ez nem azt jelenti, hogy nem hozom ki magamból a maximumot, sőt! A lehetőségekhez képest mindig próbálom a lehető legtöbbet nyújtani, de már nincs az a feszítő érzés, hogy még többet kellene. Olykor-olykor persze kisördögként, régi mintaként felüti a fejét, de ilyenkor már igyekszem tudatosan ránézni, megköszönni a jelenlétét és továbbmenni (legtöbbször sikerül). Az ennek szentelt energiát inkább a cselekvésre fordítom.

A jógaoktatás kapcsán is sok olyan emberrel találkozom, akinél a perfekció a mérce önmagával szemben. Magas teljesítményt nyújtanak és mégis úgy érzik, hogy nem elég tökéletes. Ilyenkor, amikor rávilágítok nekik, hogy a fejleszthető dolgok mellett mi mindent csinálnak kiválóan, azt a választ kapom, hogy: - „Igen, mert én maximalista vagyok”.... Maximalista vagy perfekcionista?

Mindkét embertípus a sikerre hajt. De akkor mi a kettő közti különbség? Amennyire én látom, egyrészt a motiváció. A perfekcionista egy idealizált tökéletes cél felé törekszik, ami olyan messzi, hogy legtöbbször el sem lehet azt érni. Mivel ezt érzékeli is, ezért belső hajtóerejévé valamilyen félelem válik – ez javarészt nem tudatos. Lehet ez egy megfelelési kényszer vagy éppen félelem a bukástól, az elutasítástól. A maximalistát belső ösztönző ereje motiválja a siker felé, de érti, hogy végső cél eléréséig olykor hibák is előfordulhatnak és magát az utat is élvezi.

Hogy tudunk tehát magas teljesítményre törekedni, anélkül, hogy ez a visszájára fordulna?

Legyen célunk a siker és ne a tökéletesség! Soha ne adjuk fel a lehetőségét annak, hogy hibázhatunk, hiszen akkor elveszítenénk az új dolgok megtanulásának és az életben való előrelépésnek a képességét.
Emlékezzünk, hogy a perfekcionizmus mögött gyakran megbújik a félelem. Viszont a félelmeinkkel való szembenézés illetve az, hogy megengedjük magunknak, hogy emberek lévén olykor hibázzunk paradox módon boldogabbá és produktívabbá tesz bennünket.